Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke büszke arra, hogy a hetvenes években megvert egy magyart, aki munkahelyén, a Nemzetközi Nőnapon magyar dalokat játszott. A kormánypárti politikus erről a Sme című szlovák liberális napilap beszámolója szerint hétfőn a zsolnai járási bíróságon beszélt a Ján Slota kontra Markíza televízió per kapcsán. A magyarellenességéről ismert pártvezér azért perelte be a Markízát, mert a televízió tavaly a Nemzeti Emlékezet Intézetének irattárában található dokumentumokkal bizonyítva nyilvánosságra hozta: Slota fiatal korában jogerősen háromszor volt büntetve, amit a politikus a bírósági tárgyaláson el is ismert.
Az incidenst állítólag kiprovokáló B. László raktáros gyógyulása hét napig tartott.
"Arra, hogy ennek a magyarnak monoklit csináltam, büszke vagyok" - jelentette ki Slota a bíróságon.
A Markíza televízióban bemutatott anyagok szerint Slota fiatal korában egyebek között Szlovákiában társaival együtt feltört egy üzletet, illegálisan Ausztriába távozott, ahol autót lopott. 1983-ban vezető bányatechnikusként olyan utasítást adott, aminek következtében tűzvész keletkezett. Slota ezzel kapcsolatban azt állította, hogy munkatársai nem tartották be maradéktalanul utasításait, ezért keletkezhetett tűz. A tiltott határátlépéssel összefüggésben pedig megjegyezte: másutt ma hősként tisztelnék ezért a cselekedetéért.
A lopásokat azonban Slota tagadja, s a bíróságon ismételten azt állította, hogy politikai lejárató kampány folyik ellene.
(A cikk teljes egészében az MTI honlapról másoltuk ide)
(MTI)