Márai Sándor (1900. április 11. - 1989. február 22.)
A bal hasábban hallható két vers: Mennyből az angyal (1956), Halotti beszéd (1951)
Kivel is kezdhetnénk nemesebben a sort mint az egyik legnagyobb hatású magyar íróval-költővel, Márai Sándorral.
Márai életútja az egyik legkülönösebb a 20. századi magyar írók között. Már az 1930-as években korának egyik legismertebb és legelismertebb írói közé tartozott. Amikor azonban 1948-ban elhagyta hazáját, tudatosan és következetesen kiiktatták műveit a hazai irodalmi életből, és haláláig a nevét is alig ejtették ki. Ezt nemcsak emigráns létének és bolsevizmus-ellenességének köszönhette, hanem annak is, hogy ő volt a magyar polgárság irodalmi képviselője, s erről az osztályról sokáig semmi jót sem lehetett állítani. Márai azonban a klasszikus polgári eszményeknél értékesebbet nem talált, így kötelességének tartotta, hogy ezeknek az eszményeknek hangot adjon műveiben.
Az 1980-as években már lehetővé válhatott volna munkáinak hazai kiadása, de ő megfogadta, hogy amíg Magyarországon megszálló csapatok tartózkodnak, s nem lesz demokratikus választás, addig semminek a kiadásához és előadásához nem járul hozzá. Életműsorozatának újrakiadása halála után, 1990-ben indult el. Ugyanebben az évben posztumusz Kossuth-díjjal jutalmazták.
Élete:
A századfordulón Kassán született, a keresztségben a Sándor Károly Henrik neveket kapta. Testvéröccse, Géza, filmrendező lett. 1918-tól a Budapesti Napló szerkesztője. 18 évesen rövid ideig egy kommunista írócsoport tagja volt. Ifjúkorában sokat utazott, az 1920-as években hosszabb németországi tartózkodása idején németül írt. A Frankfurter Zeitung egyik legnevesebb munkatársának számított. Végül az anyanyelvét választotta, a magyart. Az 1930-as években precíz és letisztult realista stílusa révén vált ismertté. Ő írt először Franz Kafka munkáiról. 1945-ben a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választották. Kritikus szemmel, mintegy kívülállóként nézte a Horthy-rendszert. A második világháború után sem táplált illúziókat a kommunistákkal szemben és karrierista sem volt. Emiatt s miután könyve már nem jelenhetett meg Magyarországon, 1948-ban emigrálni kényszerült. Miután rövid ideig Svájcban, majd Olaszországban élt, Márai az Amerikai Egyesült Államokba, New Yorkba költözött. Továbbra is magyarul írt. Műveit emigráns magyar kiadók adták ki. 1952 és 1967 között a Szabad Európa Rádió munkatársa. 1968-ban rövid időre visszatért Olaszországba, Salernoba, majd ugyanebben az évben Kaliforniába, San Diegóba költözött. Felesége halála után egyre inkább elzárkózott a világ elől, míg végül 1989-ben San Diegóban gyógyíthatatlan rákbetegsége miatt önkezével vetett véget életének.
Munkássága:
Márai elsősorban regényíróként ismert, bár szintén jelentős novella-, vers- és tárcaírói munkássága, és néhány színdarabot is írt. A II. világháború alatt kezdett naplói szinte külön műfajt képeznek, tökéletes korrajzot mutatnak. Kéziratának teljes feldolgozása még mindig tart. Röpirat a nemzetnevelés ügyében c. tanulmánya, mely először 1942-ben jelent meg, több mint fél évszázad után is aktuális gondolatokat közöl a kultúra hanyatlásáról, a tömegember manipulálhatóságáról. Ezért is volt tiltott író 1989-ig. Főműve a Garrenek családregénye, melynek első köteteit még itthon kezdte, 1930-tól, és a sorozatot életének utolsó éveiben fejezte be. A teljes ciklus először Torontóban jelent meg, 1988-ban. Kötetei: Zendülők Féltékenyek; Az idegenek; Sértődöttek; Jelvény és jelentés; Utóhang.
