digitus medius

Aszú. Egy ’98-as 3 puttonyos. Nem kiemelkedő évjárat, de első kóstolásra zamatos. Számít is nekem, nem vagyok borszakértő. Jaj még mennyi olasz bor van lent a pincében...hallom ahogy hívogat...de nem mehetek…de de akkor elkezd vinnyogni, meg beriasztásnál is és felébresztem a többieket... de a bor,de a bor...hát igen, a bor.
Már a harmadik korty. A riasztó csak cseng. Nem hiszem, hogy bárkit is érdekelne, hisz mindenki másnak ez csak egy üveg bor. Mért nekem talán nem csak annyi? Mért lennék én különb másoknál. IGEN! Ez nekem is csak egy üveg bor.
Miután ez a mondat elhangzik, még hosszú ideig visszhangzanak e szavak lelkem legrejtettebb mélységeiben. Legyek őszinte önmagamhoz? Kell az nekem? Inkább leöblítem az oly kurva makacsan felkívánkozó őszinteséget. Ezt neked! Húzz Te is egy kortyot! Hidd el, jobb lesz tőle.
Már nem is érzem. Tényleg csak ennyi lenne? Ennyi volt a lélek ereje? Ami az Ember legsajátja, csak egy korty? Az nem lehet…á már tudom, hogy nem is…de aztán a jön a következő korty…és mégis!