digitus medius

Anya pólóján: Büszke vagyok a meleg fiamra.

Fiú pólóján: Büszke vagyok a leszbikus anyámra.

Apa pólóján: Nem meglepő, hogy iszom.

Bajnai hazalátogatott. Gondolom sokakban felmerül a kérdés, hogy mért nem marad ott.

itt egy példa arra, hogy vannak beilleszkedett, a bűnözés ellen fellépő cigányok is :)

Hihetetlen és megdöbbentő részletek derültek ki a második leégett roma ház ügyében. Gondolom Mindenki emlékszik a szomorú esetre amikor Tatárszentgyörgyön égő házukból menekülő apát és fiát hidegvérrel "kivégezték". Azóta sem tudjuk pontosan kik állnak az ügy hátterében.

A gyilkosság után, ahogy várható volt, az Országos Cigány Önkormányzat minden illusztris képviselője már cigányüldözésről, népírtásról beszélt. Felháborodásuk csak tovább nőtt és beigazolódni látták borzalmas jövőképüket, amikor Tatárszentgyörgyön leégett Horváth Lídia, a helyi cigány ökormányzat elnökhelyettesének háza. Azonban úgy tűnik ezúttal rendesen kapufát lőttek, bár valószínűleg ennek nem lesz akkora visszhangja a liberális médiában. De nézzük inkább a tényeket.

Csalással gyanúsították meg, és kihallgatták Horváth Lídiát. A gyanú szerint a jóval értéke fölött biztosított házat szándékosan gyújtották fel. Az asszony háza április 7-ére virradóra gyulladt ki. Az ingatlant a melléképülettel és ingóságokkal együtt körülbelül 28 millió forintra biztosították, miközben a szakértői jelentés szerint összesen 5,6 millió forintot ért. A nő ellen most nagy értékre elkövetett csalás kísérlete miatt indult eljárás.

Az asszony tagadja a bűncselekményt, hazugságvizsgálatnak viszont nem hajlandó alávetni magát, milyen meglepő. A rendőrség szerint az ügyben más tanúk és esetleg további gyanúsítottak is lehetnek.

Ezek után Mindenki vonja le magában a következtetéseket. A társadalom félrevezetése és az indulatkeltés még 20 évvel a rendszerváltás után is nagy fegyver, csak a kezében tartó pártokat nevezték át egy kicsit.

Alább szeretnék bemutatni egy Szabados Györgyel készült interjút, konzervatív gondolkodású, polihisztor ember.

T. Szántó György

– Szüleitől milyen szellemi útravalót kapott gyerekként?

– Apám ágya mellett az éjjeliszekrényen Ady Endre összes versei voltak, azzal aludt el. Aztán, hogy hogyan aludt, nem tudom. Mindenesetre nekem, aki szerettem lebetegedni iskolás gyerekként, mert akkor tudtam sokat olvasni, mindig olyan könyveket adott a kezembe, amelyek a magyar középkorról szóltak, és ez meghatározó volt. Abban a korban a magyarság, nyilván szent királyai révén legjobb állapotát mutatta, és az olvasmányok emléke ma is hat bennem; egyfajta beavatásként élem meg. Ezért szeretem Kodály zenéjét és gondolkodását is, amelyet viszont édesanyám révén ismertem meg. Ő Bárdos Lajos tanítványa volt a zeneművészeti főiskolán. Először énekes, később énektanár lett. Színes, mozdító egyénisége olyan zenei életet teremtett nálunk, hogy nyugodtan mondhatom, az volt a másik beavatási élmény életemben. Még az ötvenes években is szalon működött otthon heti rendszerességgel. Ezt szinte családi örökségként hagyta ránk anyai nagyapám, aki kiválóan zongorázott. Egyébként mint kultúrmérnök tartotta el a családját. Mi, gyerekek alig vártuk ezeket a szerdákat, mert akkor lehetett a legfinomabb pogácsákat elcsenni a vendégek elől. Még annyit tennék hozzá ehhez, mint harmadik meghatározó elemet, hogy olyan keresztényi légkörben  volt szerencsém a gyerekkoromat eltölteni, amely minden írásnál tisztábban mutatta meg nekem a hit lényegét. Mint életformát, mint légkört éltük meg a hitünket, nem vasárnapi keresztények voltunk. Jóhiszeműség uralkodott, és nem volt hazugság. Persze misére jártunk, mert szokás volt, meg jó volt, és találkoztunk az ismerősökkel. Mondhatom, hogy a mai napig az elmerültség mellett még élvezem is a szentmisét. Zenészként megélem, hogy minden benne van, még a kereszténység előtti idők szakralitásából is, és ha olyan pap mondja, akinek a táltosi beavatottsága és stílusa is megvan ehhez, akkor hatalmas élmény.

– Hogyan emlékszik a gyerekkorára?

– Természetes, egyszerű kedvesség vett körül annak ellenére, hogy végül is a szüleim elváltak. Tizenkét éves voltam, és majdnem belerokkantam a válásukba, meg kell mondjam. Úgy éltem meg a történteket, mintha meghalt volna Isten. Úgy éreztem, megsemmisülök. Föl kellett építeni magunkban újra Őt. De még ez is adomány volt, mert olyan tudatossá vált a Hozzá való viszony, hogy nem kerültem soha zavarba még a kommunizmus idején sem, bármi ért, nem gyávultam el semmilyen akarat hatására. Ez nagy kegyelem.

– Önről kevesen tudják, hogy nemcsak zeneszerző és zongoraművész, hanem orvos is. Érdekes, hogy nem érezte úgy, választania kell a két hivatás között.

– Élt bennem valami ősi vonzódás a gyógyítás iránt is, de érdekes módon anyai ágon a felmenőim között igen sok volt az orvos és a katonatiszt. Édesanyám mégis úgy tartotta, zenész kell legyek, édesapám pedig mindenáron amellett volt, hogy kövessem őt az orvosi pályán. Hihetetlen erős hivatástudat élt benne. Én jobban vonzódtam a zenéhez. Még egy szót sem tudtam kimondani, mikor anyám énekeit már tökéletesen visszaénekeltem. Világos volt, hogy a zene felé kell mennem, mindig is ez volt a tudatomban, apám legnagyobb fájdalmára. De mert őt nagyon megtaposta a történelem, és igaz ember volt és szerettem, ezért együttérzésből kedvére elvégeztem az orvosi egyetemet. Apám soha nem tudott kibékülni a háború utáni rendszerrel. Mélyen megvetette. Annyira mellőzték, hogy egy ideig semmiféle állása és jövedelme nem volt. Úgy éltünk, hogy nagyanyámnak és nekem egy cipőnk volt. Ezt tessék elképzelni. Ha elment a templomba, az én cipőmben ment. És nem panaszkodott, nem volt semmiféle önsajnálat, nem tartozott hozzá a világképéhez. A környezetemben, és ezt a környezetet elég tágasnak mondhatni, az emberek így éltek, és így viselkedtek. Hihetetlen tartásuk volt. Ezeket a dolgokat ma el kell mondani. És azért kell elmondani, mert ma nincs tartás az emberekben. Hitük, jellemük gyenge, rokoni, baráti kapcsolataik elsorvadnak, a tisztesség rendje idegen tőlük. Ez az, amibe belerokkan az ország, ha nem hozza vissza, nem építi fel újra magában ezt ez a nemzet. A legnagyobb baj, hogy a mai ember nem az azonosság és a szentség mentén gondolkodik, hanem azt keresi, miben különbözik másoktól. Ez a szétesés világa.

– Mikor szerzett orvosi diplomát?

– 1964-ben, akkor egy nagy szerelem beteljesüléseként már nős voltam, volt egy gyermekem is, és egy alig titkolt vágyam: a zene. Mindezek miatt Budapesten akartam maradni, de nem lehetett, tudniillik akkor még nem választhatott egy friss diplomás orvos munkahelyet, hanem oda kellett mennie, ahova helyezték. Mindent megpróbáltam, hogy maradhassak, még a miniszternél is jártam, de hiába. Ezért inkább nem helyezkedtem el orvosként, hanem kapásból lementem a kecskeméti Aranyhomok Szállóba zongorázni, akkori viszonyok között jó pénzért. Már a diplomaosztás előtti nyáron is játszottam egy jó nevű Balaton-parti szórakozóhelyen. Aztán féléves katonaság következett, ami megint olyan volt, mint egy beavatás, mert minden gyakorlat nélkül rám bízott a hadosztály főorvosa egy három kórtermes, fogászattal, röntgennel, laborral ellátott gyengélkedőt. Mikor leszereltem, már el tudtam helyezkedni Budapesten a Köjál – most tisztiorvosi szolgálat – egyik kerületi állásában, majd üzemorvos is voltam, alkoholistákkal, kábítószeresekkel is foglalkoztam, mindezt úgy, hogy amikor befejeztem a napi munkát, és hazamentem, akkor komponáltam és gyakoroltam a zongorán. Úgyhogy két végén égettem a gyertyát. Természetesen addigra a szórakoztató zenélés már csak régi emlék volt.

– Mi vitte a jazz-zenéhez?

– Már középiskolás koromban megismerkedtem vele. Hárman-négyen összeálltunk az iskolában jazzt játszani hétvégi bulikon, ahol taposták egymást a diákok, hogy beférjenek. A szabadságot jelentette nekem a jazz-zene, a szabadság pedig minden vallomásos zenének a lényege. Bennem az európai zene iránt csodálat él, hiába tudom, hogy az európai zenetörténet végét éljük. De nincs meg benne az a szabadság, amely nekem kell. Otthon a népzenei hagyományban éltem, ezért a mi kis zenekarunknak olyan darabokat írogattam, amelyek a magyar népzene alapján álltak. Emiatt mindig nézeteltérés volt köztünk, mert zenésztársaim Amerikát akarták, aminek az lett a vége, hogy szép lassan szét is mentünk. Az motoszkált bennem, hogy voltaképpen én a zenét mint az emberi élet, az emberi szellem és lélek kifejezőeszközét tudom csak éltetni magamban. Magyarán, teljes egészében komolyzenének fogtam föl azt, ami belőlem jött. Példaképeim, bár tisztelem őket, soha nem a nagy jazz-zenészek voltak, hanem a nagy európai zeneszerzők. Hamar rájöttem, hogy a zene mindennél mélyebben hordozza a kor szellemét, és ami a legfontosabb, hogy az Ég és Föld közötti viszonyt is a legmélyebben élteti, és adja át, ezért a legkomolyabb dolog a világon. A jazz-zenének legnagyobb erénye, hogy visszavezette az embert a rögtönzéshez, az őszinte, közvetlen, tiszta megszólaláshoz. Érdekelt a két nagy mesternek, Bartóknak és Kodálynak a viszonya ehhez a rögtönzött zenéhez, hogy mit figyeltek benne, hogyan hallgatták. Bartók szerint valaha létezett egy őszene, valamiféle zenei őstenger, és a feketék zenéjében pont ezt hallotta vissza. Valami ősi lüktetést, meghatározatlan helyről jövő szívritmust és könyörgést érzett benne, ami minden műveltség felszíne alatt ott van. A teremtés lüktetése ez, ezért olyan tiszta, nem fér meg benne hazugság. Persze tudnunk kell, hogy amit Bartók hallgatott, az nem a mai jazz volt, hanem a száz évvel ezelőtti, teljesen szakrális zene, a gospel, a spirituálék világa, amelynek egy mai hallgató számára szórakoztató hatása már szinte nincs. A huszadik században világszerte elemi erővel hatott ez a zene.

– Miért van olyan óriási szerepe az ön zenéjében a rögtönzésnek?

– Nekem őselemem a rögtönzés, még zenetörténetileg is az egyik legfontosabb dolognak tartom, annyira lényeges. Az első hang, ami megérint, vagy amit megérintek, az határozza meg, hogy utána mi jön. Ugyanúgy, mint a magyar mondatban, az elején van a lényeg, ahogy azt a világ rendje megkívánja. Például, ha benyúlok a zongorába, és lefogom az ujjammal azt a húrt, amit először megütök, lefojtott hang keletkezik. Aki hallgatja, ebből rögtön érzi, hogy itt valami különös következik, valami megváltoztatott, ez valami másról szól majd. Egyszer megkérdezte egy barátom, hogy amikor rögtönzök, s az első hangot leütöm, tudom-e, mi lesz a zene vége. Megdöbbent a válaszon: pontosan tudom az első hangnál, mi lesz a vége. Azért, mert a zene csak látszólag időbeli művészet, valójában az örökkévalóságban él. Teret teremt. Ami a zenében történik, az az örökkévalóságnak egy pillanata. Ezért van óriási jelentősége az emberhez méltó lét szempontjából a zenének, mert mára teljesen elfelejtettük az örökkévalóságot. Szinte leoperálta magáról az ember, csak az időben él, csak a felszínen. Csupán a testi létben. Csak a változást képes felfogni, azt hiszi, mindig minden változik. Nem így van! Csak az anyag változik. A világ lényege pedig nem anyagi, hanem örökkévaló és változatlan. Az hordozza a minőséget, amelyet egyre jobban elhagyunk, ahogy az anyag felé fordulunk, a mennyiség felé. A kettő tökéletes ellentéte egymásnak, és – hogy úgy mondjam – minél nagyobb az egyik, annál kisebb a másik. Legmagasabban az isteni minőség áll, amelyből csak egy van, s ebből fakad, ebben él minden. Legalul pedig a „homok” fekszik, amelynek a mennyisége szinte végtelen, de az csak salak. Nekünk az az óriási szerencsénk, hogy olyan nyelvet beszélünk, amelyben ott van a szellem, az élet magasztossága. Nyelvünk egyszerre szabad és kötött. Szinte a lehetetlent teljesíti ezzel, benne minden értelmezetten kötött, mégis megmarad benne a szabadság, amely nélkül nincsen élet. Ezt úgy oldja meg, hogy nem köti merev szabályokhoz a mondatszerkezetet – ilyet a magyar ízlés, amelyből a gondolkodása következik, nem enged meg –, hanem a gondolat benső viszonyrendjét sorjázza. Ez a döntő szabály. Ugyanígy rögtönzök én a zenében. Ennek az az alapfeltétele, hogy az érzésem köré mint középpont köré építsem annak kifejtését. A  magyarban azt tesszük a mondat elejére, ami a leglényegesebb benne, alap esetben az állítmányt. Ez azt jelenti, hogy nyílt vagyok, mindjárt az elején megmondom, mit akarok. A zenei rögtönzésnek is az a lényege, hogy az ember a lelkében élő érzéseket, gondolatokat közvetlenül és hitelesen kifejezze, ne kezdje szabályok közé szorítani. Erre nincs is szüksége, mert az ember eredendően jó. És ezt nem lehet belőle kiirtani.

Források: Demokrata, Boros Károly

A következő történetet olvastam a felvidek.ma internetes újságban:

"Nem is olyan rég egy reklámújsággal találkoztam postaládámban. A lapot a Szlovák Posta adta ki és az egyik oldalán nagy büszkeséggel mutatják be a 2007-es év világ legszebb bélyegét, amelyet Szlovákia adott ki. Jobban szemügyre vettem az említett oldalt, és megdöbbenten álltam a tények előtt. A bélyeg valójában magyar. Vagyis magyar történelmi jelenetet ábrázol a Képes Krónikából."

A bélyegen jól látható az alábbi jelenet: Zotmund vitéz, a Búvár Kund megfúrta Henrik császár hajóit, a háttérben Pozsony. Egy dolog tisztázatlan számomra! A gazdag szlovák történelemből nem akadt volna egy kép, amely valóban szlovák emléket állít a bélyeggyűjtők és a nagyvilág elé?

A középkori magyar kódexirodalom egyik legnagyszerűbb műve, amelyet Nagy Lajos királyunk rendelt meg, gazdag tartalmával az egyik legnemesebb kincsünk.

Pozsony első írásos emlékét 907-ből idézik, amely a magyarok és a bajorok Brezalauspurc vára alatt egymás ellen vívott csatájáról tesz említést, amelyet pozsonyi csataként ismerünk. 2007 július 4-én emlékezhettünk meg a pozsonyi csata 1100 éves évfordulójáról. A csata jelentősége felmérhetetlen, hiszen a Kárpát-medencében végleg megtelepedő őseink napjainkig kiható tettét hajtották végre 907-ben Pozsony alatt. Legyőzték Gyermek Lajos király (900–911) hatalmas hadát, mely a 900–906 között elfoglalt bajor területek visszaszerzésével döntő csapást akart mérni eleinkre. Ez a győzelem biztosította számunkra a Dunántúlt és ezzel a teljes Kárpát-medence birtoklását
Szlovák testvéreink tehát egy olyan időpontot vesznek alapul, amikor a frank források közül a Sváb évkönyvben idézik: „907. (év) Nagyon szerencsétlen harc folyt Braslavespurchnál (Pozsony) július Nonae-je 4. napján (július 4-én) …”

A bélyeg valóban szép, de kissé sántít a történelmi tények tükrében, ugyanis, ha valakit megillet a kiadása, az akkor a magyar fél. Lassan, de biztosan a szlovákság magáénak vall mindent, ami azelőtt magyar volt. Eltüntetik a szobrok, emléktáblák, épületek homlokzatainak feliratait és helyette a már hivatalos államnyelven íródott meghamisított adatokat írnak fel helyette. Ezáltal gyarapodik történelmük és fokozatosan váraik, kastélyaik, királyaik lesznek. Mi pedig szembesülünk a valósággal a lapok hasábjain, hogy ami régen a miénk volt, azt most másik saját nemzetük dicsőséges történelmeként adják el!

(Forrás: Felvidék Ma, Karaffa Attila)

ez nagyon jó :D mindenkinek ajánlom XD

tipp: figyeljetek nagyon, mert közben majd kérdéseket tesz fel!

7200 tönkre ment tetejű épület 34 településen. Nem tekintik katasztrófa súlytotta területnek.

A Magyar Gárda megkezdte a helyreállításokat a szabolcsi Nyírbogdány,Nyírkarász, Székely településeken...

Az MG Keleti Dandárja egy hétvége alatt 10 ház tetejét fedte át, 35 kiérkezett emberével. Noha a tűzoltóság, a helyi politikusok mindvégig elutasították ajánlataikat. A cserepek és egyéb építőanyagok egy részét maguk hozták, a munkáért pedig nem kértek fizetséget. Kérdés: ilyen helyzetben miért utasítják vissza az ilyen segítőkész szervezeteket?

http://w.blog.hu/2007/07/04/nagy_magyarorszag_nem_orszag

Az alábbi linken olvasható borzadájra szeretném felhívni a blogunkat látogatók figyelmét. Ezeken az írásokon nem felidegesíteni szoktam Magam, annál inkább elsírni. Emberek oly mérhetetlen fájdalmán ír kacagó szarkazmussal az írója ami Engem is megdöbbent. El sem tudjuk képzelni, hogy mit érezhettek azok a magyarok aki az egyik pillanatról a másikra, egy tolvonásnyi idő alat, hirtelen idegenek voltak saját hazájukban. 5 millió magyar ember!!! A magyar társadalom 1/3-a hirtelen román, szlovák...terület lakója lett. A magyar büszke nép és tartják magukat immáron több mint 89 éve. Hiába a sorozatos megalázások a megfélemlítések, hiába mond saját hazájuk nemet rájuk egy szégyenletes népszavazáson, Ők kitartanak, beszélik a magyar nyelvet, őrzik a régi magyar hagyományokat. Erre ilyen senkiháziak ilyen írásokkal mernek megjelenni. Ha csak 10-ed annyira lehetnék jó magyar mint Ők, Én aki ajándékba kaptam ezt, már boldog lennék. Kitartás Barátaim! Alább pedig egy videó látható mely Csíksomlyón készült egy István a király bemutató után.

Megkezdődtek a diplomaosztók a Debreceni Egyetemen. Idén nyáron 15 kar közel 3200 diákja végez. Elsőként az Általános Orvostudományi Kar végzősei búcsúztak volt iskolájuktól.

A magyar orvosképzés olyan magas színvonalú - a debreceni ebből is szerintem kiválik - hogy az Európai Únió bármely tagállamában lévő intézménnyel felveszi a versenyt – mondta el Jávor András, a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese.

Hát már Nekünk is csak 5 év...:D

Mókus egy jetilovag. használja az Erőt. máshogy nem tudom megmagyarázni, hogy lövi be mindig azt az egy gólt :D (najó, náha 2-3)

jah, és ezt eddig még nem láttam: :) heh

valahogy a sejtbiológia doga óta nem tudom rávenni magam a tanulásra. tegnap este kb fél 1-kor végre fogtam magam és leültem tanulni. 3 kávé után nyomattam az embriológiát hajnali 5-ig. 9-kor keltem, kajáltam, csocsóztam egyet Mókussal :D , és most megint tanulgatok. ha meglesz az anatom megnézem az Otthonunk c. filmet. persze csak ha meglesz. csak úgy érdemlem meg :)

mostanában egyre brutálisabb bűncselekményekről hallani a híradókban. megvernek valakit azért, mert meg akart védeni egy 9 éves gyereket. egy cserépedényért leütnek egy férfit, és h ne tudjon feljelentést tenni, inkább többször megszúrkálják, sőt, még a torkát is elvágják. fényes nappal rabolnak ki embereket úgy h kést szorítanak a nyakukhoz. és még sorolhatnám... egy biztos. a bűncselekmények többsége sosem kerül az átlagember szeme elé. és persze így le lehet tagadni ha létezését nem is, de mértékét igen.

a minap találtam egy klippet, ami arra késztetett, h írjak. nem is beszélek, inkább nézzétek meg és vonjátok le a következtetést. bár ez csak egy klip, egyáltalán nem fikció. lássuk:

Csévi mutatott Nekem egy cikket (http://velvet.hu/trend/2009/06/18/trendriport_-_a_magyar_fiatalok_barmikor_lelepnenek_az_orszagbol/) amely arról szólt, hogy a magyar fiatalok nagyrésze menekülne az országból. Ez egyrészt mélységesen elszomorító, másrészt sajnos valahol éthető. Azonban úgy érzem nem ez a követendő példa. 1-2 hete a HírTV-n láttam egy interjút Dr. Csókay Andrással, Magyarország egyik leghíresebb idegsebészével. A téma hasonló volt. A riporter arról kérdezte miért nem megy külföldre dolgozni amikor Európa legjobb kórházaiban tárt karokkal várnák. Erre azt válaszolta, hogy amíg a magyar egészségügy ilyen katasztrófális helyzetben van kötelességének érzi, hogy itthon dolgozzon és magyar embereken segítsen. Elgondolkodtató szavak minden magyar fiatal számára!

ma túltettük magunkat a sejtbioszon. bár az eredmény nem a legszebb, azért mégis örülünk neki. most a kérdés csak az, h egyből tanuljuk a következő tárgyat, vagy pihenjünk-e...

Hát ha sikerül holnap ez a sejtbiosz Mi is mennybe megyünk mint az angyalok!

May you live for ever BB!

Hát ja, szerintem azért jó ez a blog mert Mindenki ( hála Neked már dr Zsaloszt is xD ) össze-vissza írkál bele minden félét és ez így is jó, nem szabad leragadni egy témánál. Azért is szeretem ha az olvasók kommenteket írnak, már ha az nem a hülye Teq vagy dr Zsaloszt, mert meg lehet vitatni dolgokat és Mindenki megvillanthatja a saját álláspontját.

Szóval kommentezzetek ezerrel, persze amikor lehet mire mert épp nem voltunk lusták és feljöttünk írni valamit:D

vannak, akik az orvosok lejáratásában lelik örömüket, vannak akik politikai megjegyzésekkel tűzdelik tele a blogokat, és vannak, akik csak szimplán írnak, ami csak az eszükbe jut.(és persze sokfélék vannak még) én az utóbbiba tartozom.

a minap találtam neten egy megdöbbentő képsorozatot, amit gondoltam veletek is megosztok. Hogyan fogyjunk le?!

legyetek boldogok! egy újabb kultúrmorzsa megszólalással lettünk gazdagabbak

A kedden tartották a százmilliárdokról döntő új adótörvény plenáris ülését. Lássuk be ez nem kevés pénz. Ennek ellenére az ülésen a 385 országgyűlési képviselőből mindössze 15(!!!) jelent meg a Tisztelt Házban. Ilyenkor azért érdemes elgondolkodni, hogy miért is tartunk mi el közpénzből 385 embert akik a 8 hónapos munkaidejüben (az Országgyűlés ugyanis két ülésszakban dolgozik, a tavaszi február elejétől június közepéig tart, míg az őszi szeptembertől legfeljebb karácsonyig) sem képesek bejárni a munkahelyükre.

wááá ez az és verem az asztalt és ugrálok és adrenalin ezerrel és....sometimes  feel whippin post wáááá a vége teljes onánia!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!:D

ma emberi agyakat bökdöstem, csocsóztam párat, olvastam is egy picit és ittam egy forró eperturmixot, ami nem tudom, h miért volt forró és miért nem jéghideg. boldog vagyok :D

de holnap vége a gyereknapnak és szenvedhetek egy újabb hetet. éljen az élet

ja és Éva segített a Star Why menüpont létrehozásában (a számítógépes világ megmentője Ő), de ezen kívül más dícséretben nem részesülhet sajnos, szegény piszéről biztos csúnyákat írt, de nem olvasom el, h miket, mert túl HOSSZÚ :P

Éva ha erre jársz a Kis Digitus-hoz ne nyúlj mert meg leszel harapva! :D